
[Nemzeti csúcs - Pest Megye - MÖOSZ] - Dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, a MÖOSZ társelnöke, is részt vesz szombaton, a nemzeti csúcson.
- Ön, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnökeként részt vesz az úgynevezett nemzeti csúcson. Mit vár előzetesen az eseménytől?
- Nyilván az egy dolog, hogy a világ politikai és gazdasági eseményei erős hatást gyakorolnak Magyarországra, de az nem fogadható el, hogy a válságra való hivatkozással tovább csökkentsék az önkormányzatoknak járó költségvetési támogatást. Azt ugyanis gyakorlatilag közvetlenül az emberektől veszik el, hiszen az önkormányzatok azok, amelyek napi kapcsolatban vannak az emberekkel, mi vagyunk azok, akik a mindennapi szolgáltatásokat nyújtjuk számukra.

Dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke
- Hogyan tud fölkészülni a percről percre súlyosabbnak tűnő válság közepette a találkozóra?
- Már csak azért is nehezen, mert a kormány, ígérete ellenére pénteken nem nyújtotta be a költségvetési tervét, azt majd csak hétfőn teszi meg. Így a csúcstalálkozó résztvevőinek fogalmuk sem lehet arról, hogy mire készül a kormány, milyen tervekkel akar nekivágni a következő hónapoknak. Még csak véletlenül sem tudhatjuk, miről is kell majd egyeztetni, ráadásul úgy, hogy két nappal később a kormány mindent keresztülhúzhat az új költségvetési tervével. Ezzel gyakorlatilag lehetetlenné teszi Gyurcsány Ferenc, hogy érdemi megbeszélés, párbeszéd folyhassék szombaton.

"Erőteljesen képviselnem kell az önkormányzatok, az emberek érdekeit"
- Ön, mint az ország legnagyobb önkormányzati érdekvédelmi szervezetének vezetője, mit képvisel majd a Nemzeti Csúcson?
- Erőteljesen képviselnem kell az önkormányzatok, az emberek érdekeit. Mint arra már a köztársasági elnök úr is nagyon pontosan rávilágított: ennek az ad hoc módon összehívott és összeállított találkozónak sem érdemi felhatalmazása, sem jogk9öre nincs arra, hogy valós döntéseket hozzon. A cselekvés lehetősége a kormány és a parlamenti többség kezében van, így nem világos, hogy mi a kormány célja ezzel az egyeztetéssel. Ám a helyzet annyira súlyos, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy kiutat találhassunk.

Dr. Szűcs Lajos: "A cselekvés lehetősége a kormány és a parlamenti többség kezében van."
A meghívóban az szerepel, hogy az önkormányzati törvény és az önkormányzatok szerepének átgondolása is napirendre kerül. Ez azért is érthetetlen, mert ilyen rapid módon felelőtlenség bármilyen módon beleszólni az önkormányzatok életébe, ráadásul a Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fóruma már régóta dolgozik ezekben az ügyekben. Sajnos élek a gyanúperrel, hogy a kormány az önkormányzatok és az emberek kárára akarja megtalálni a kivezető utat a válságból. Ez azonban elfogadhatatlan, mert ez nem kiút lenne, hanem végzetes zsákutca.
Küldjön egy képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz
Pest megye online: pestmegye.mconet.biz
Pest megye linkajánló: pestmegyelink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu