
Láthatóan jól érzi magát a sürgés forgásban, hatalmas mosollyal fogad, és máris megyünk egy kávézóba. Persze a telefon folyamatosan csörög, állandóan elfoglalt, de jólis vagy ez így, kér még egy limonádét és lekesen mesél: arról ami volt, amire büszke és az is kiderül hogy a jövő terveiről babonából nem beszél. Azért még a szabadsága előtt bevállal egy frizurát, és közben már nagyon várja, hogy fél lábbal a fesztiválon legyen…

Szabó Ádám mesterfodrász

Szabó Ádám munkája
foto:Labady István
-Fashion Awards, 2005 és 2008-as díjazottja voltál. Hogy kerültél a verseny közelébe?
-Úgy indult el, hogy a fodrászatban, ahol dolgoztam, divatmunkákat csináltak, és egyszer egyikőjükkel elmentem mert épp nem volt dolgom és felajánlottam a segítségem. Egyik alkalommal pedig el kellett mennie a főnökömnek, és engem pedig otthagyott, és onnantól már engem is elkezdtek hívogatni.
Aztán jött az első komolyabb munkám, egy Elle címlap, Palotai Olivérrel dolgoztam akkor. Elég elfoglalt volt akkoriban,mert épp a saját szalonját nyitotta meg, és így szépen lassan megismerkedtem ezzel a társasággal, és egyre többet hívtak mindenfelé és ismertek lettek a munkáim. Összebarátkoztam velük, és ezután már együtt dolgoztunk. Nemcsak megrendelésre pénzért, hanem a saját szórakozattásunk kedvéért is. Aztán alapítottunk egy magazint, a The Room-ot, ezzel hivatalosítottuk az együttműködésünket. Eleinte ezt egy portfóliónak szántuk, és csak egyet akartunk kiadni. Aztán megcsináltuk két nyelven, és sokat szenvedtünk a nyomdával is, hogy szép legyen, és azóta negyedévente megjelentetjük. Aztán mostmár külföldön is lehet kapni, és még a Time Out is írt róla, amire nagyon büszkék vagyunk. Egy francia kritikai magazin is elismerően írt rólunk. Ha jól tudom a legutóbbi lapszámból már többet adtunkel Párizsban mint Magyarországon.
-Ennyire híres lett a lap?
- Mondhatni igen. A legutóbbi kiderült, hogy Terry Gilliam (Félelem és reszketés Las Vegasban c.film rendezője) új filmjében is benne van a magazinunk, amikor a főszereplő lapozgatja az újságot, és ezt mondja ”Look this is modern”. A baj csak az, hogy a főszereplő azóta meghalt, és nem tudjuk h ez a jelentet leforgatták e már vagy sem.
- Az újságot a szakmának csináljátok, vagy a szélesebb közönségnek?
- Elsősorban a szakmának, de mostmár egy picit szélesebb közönségnek is szánjuk, akiket érdekel a dizájn, a művészet. Mostmár sok újságíróval is dolgozunk. De leginkább a divat és a dizájn áll a középpontban, van egy főszerkesztő, divatszerkesztő, képszerkesztő, kommunikációs menedzser és egy ügyvezetőnk. Szóval elég komoly már a csapat. Ketten vagyunk szépség rovat vezetők.
- Videoklip készítésben is részt vettél…
- Igen, elég sokféle munkám volt, eddig talán a játékfilm maradt ki. Mozgóképekben, reklámban is, zenei klipekben is részt veszek, vettem.
- Egy hajnak milyen szerepe van egy klipben?
- Nem kell kihozni, nem kell erősnek lennie az esetek 99%-ban. Más ha mondjuk egy zenésznek hozzá tartozik az erős haj az imidzséhez. Van amikor nagyon jelentős, például az Uniqueos Gabinak voltak ilyen karakán frizurái, de legtöbbször, mint pl.egy reklámfilmben az ápolságot, eleganciát kell hogy képviselje. Ehhez pedig nem kell hogy feltűnő legyen, azért, hogy a cselekményre tudjon figyelni az emeber. Az állóképnél a grafikához ad hozzá, hiszen sziluettje van, és ezzel meg kell találni a helyét és a szerepét is.
- Amikor dolgozol egyből átjön az ember személyisége is?
- Egyből nem. Illetve mindig át kell gondolnom. Van akivel beszélgetek és inkább várok egy kicsit, és hagyom hogy inspiráljon egy vendég. Azt gonolom hogy többféleképpen is lehet jó fodrász az ember. Van aki nagyon kedves, jól szolgáltat, van aki rábeszél. Én megpróbálom a saját izlésemmel kordában tartani az övékét és ezért borzasztóan hálásak. Nem akarom megváltani a világot egy hajjal, az adott emberhez igazodok. Mindenkinél más dolgokra kell odafigyelni. Más ha egy sztár jön, más ha épp egy szakítás után van valaki…
- A haj milyensége, egy frizura alapján már megitéled az embert? Sokat számít ez neked?
- Nem elsődleg egy haj, az csak egy kiegészítő. Úgy kell hozzá álláni mint egy cipőhöz vagy táskához. Betegesen nem nézem a hajat, igyekszem megérezni a szerepét. Legnagyobb hiba tud lenni az, ha azt gondoljuk hogy mindig szuperül kell kinéznie. Néha többet ad egy kevésbé jó haj, ami az ő személyiségéhez jobban illik.


- Gyakran járnak mester fodrászhoz a magyarok, mi a tapasztalat?
- Van ennek kultúrája, Hajas Laci sokat segített abban hogy ez meghonosodjon. Áldoznak rá az emberek,úgy gondolom. „Egy országban akkor van nagyon nagy baj, hogyha a fodrászok és az örömlányok panaszkodnak”,tartja a mondás- ebben van van némi igazság.
- Van olyan haj amire azt mondják, hogy „Húú, ez olyan Szabó Ádámos”?
- Azt gondolom hogy nekem van egy kicsit slendrián, nyers de mégis nőies stílusom, ami lehet hogy megállapítható, főleg ha olyan körökben jár az ember, ahol tudják hogy hozzám járhat az illető személy.
- Legnagyobb büszkeség?
- Volt az életemnek egy olyan periódusa amikor egy nemzetközi cégnek dolgoztam, és fotózták is a munkáimat. Ott kreativ igazgató voltam, legalábbis leggyakrabban így emlegettek. A mai napig amikor sétálgatok Londonban nem tellik el olyan nap amikor ne látnám a fotóimat kinagyítva egy egy szalonban. Örülök neki hogy másoknak is tetszik, ez nagyon jó érzés.
Károly Edith
Divat Online témakörei: Női divat - Férfi divat - Fashion - Fehérnemű - Hazai divat - Frizura divat - Retro divat - Fürdőruha divat - Baba divat - Divatos - Őszi téli nyári tavaszi divat - Kollekció - Modell - Smink - Gyémánt - Ékszer - Ékszerek - Divat trend
További híreink a divat online -on: divat.mconet.biz
Divat Online webcím és linkajánló: divatlink.mconet.biz
Küldjön képeslapot ismerősének!: kepeslap.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu