
Az előkészületek egyik momentuma
A divattervezők névsora megáért beszél. Kreációival jelen volt Benes Anita, aki számtalan közismert emberre tervezett már, pl. Sarka Katára valamint Laky Zsuzsira, a Miss Európa 2003 királynőjére, aki egyébként személyesen is jelen volt a különleges eseményen, a 12 topmodell között.
Gyulai Mihály, a Első Magyar Divattervezők Szövetségének elnöke, valamint Szabó Zoltán, az MCOnet International ügyvezető igazgatója
Halász Éva, az Orlando Collection megalapítója mellett megmutatta ruháit Léber Barbara és Németh Anikó is, akinek munkáit Hollandiában, Norvégiában, Ausztriában designgalériák kiállítják és árusítják.
Különlegesebbnél különlegesebb ruhakölteményeket vonultattak fel
S. Hegyi Lucia fáradhatatlanul küzd azért az álomért, hogy Budapest ismét Európa „kis Párizsaként” legyen számon tartva, akár a háború előtti években, s ezt ezzel a divatbemutatóval is szerette volna hangsúlyozni.
A kiskosztümök is nagy sikert arattak
Sziráczky Brigitta kreációival nem csak hazánkban hódít, nemrég Stuttgartban Exhibition különdíjat kapott. Az egyik legnagyobb név Konsánszky Dóra volt, akit a szakma 2006-ban és 2008-ban „Az év Divattervezője" díjjal tüntette ki.
Zsédának nemcsak a hangja, a ruhája is gyönyörű volt
A Fashion Sunday In Nyíregyháza egyébként is exkluzív légkörét tovább emelte Zsédenyi Adrienn énekesnő műsora, aki az egyik top divattervező, Benes Anita ruhakölteményét viselte.
A modellek szinte ragyogtak a kifutón
Akik bejutottak a show-ra, igen szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen Budapesten épp úgy, mint a világ valamennyi táján a bemutatókat óriási érdeklődés övezi, és csak keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy személyesen, közelről is szemügyre vegyék a gyönyörű ruhakölteményeket.