
Több divatfotózáson, divatplakáton és reklámfilmen van már túl. Épp ebédidőben futottunk össze, ő is épp egyik helyről a másikra tartott, én is munka közben osontam ki. Kár tagadni, már régóta ismerjük egymást, talán ettől kicsit más hangulata lett a baráti interjúnak. Örültem, hogy most kicsit hivatalosabb formában kutakodhatok, és megtudhattam éppen mit érdemes róla tudni, milyen munkái aktuálisak. Már a beszélgetésünk kezdetén elárulta, jelenleg épp a színészkedés vonzza igazán, nem hiába tanul immár második éve egy színi tanodában.

Tari Györgyi

Tari Györgyi
Én ugyan tudom, de az olvasók nem hiszem…. Hogyan indult a pályafutásod?
Még a főiskolás éveim alatt. Emlékszem, volt egy iskolai dolgozat, marketing kommunikáció tantárgyból. Ennek kapcsán kerestem meg a Heavy Tools ügyvezetőjét, hogy meséljen a cég működéséről. A beszélgetésünk során rákérdezett, hogy lenne e kedvem egy divatfotózáson részt venni amit a márka katalógusához készítenek. Én erre persze igent mondtam, és elmentem a fotózásra. Tulajdonképpen az erre kapott pénzből kezdtem el a portfoliómat összeállítani.
Van olyan munkád amire kifejezetten büszke vagy?
Azt hiszem minden munkámra. A fotózást és a reklámfilmet is kedvelem, az a jó ha mindkettőből van, felváltva. Egy reklámfilm forgatáson azért többet ki tud hozni magából az ember. De ha jobban belegondolok, akad egy kedvencem. Ez egy izraeli reklámfilm forgatás volt, épp az első munkáim egyike. Egy bébiételt kellett reklámozni, és miközben koncentráltam az egészre, egy élő csecsemőt is a kezembe adtak és e mellett még az izraeli akcentusú angol megértésével is bajlódtam…hát mondanom se kell, elég mókás szituáció volt.
Esetleg van valamilyen emlékezetes sztorid? Egy forgatásról vagy fotózásról?
A reklámfilmhez kell színészi ambíció is, és ezért időnként vicces szituációkat generál egy -egy forgatás. Volt egy nagyon bizarr, de mégis nagyon vicces szitu, amikor egy német naptárhoz készítettek fotókat. Mi, a lányok vámpírok voltunk. A forgatókönyv szerint egyszercsak valaki kinyitotta az ablakot, és az a szereplő, aki be volt kenve naptejjel, neki semmi baja nem lett, de mi elkezdtünk összeaszalódni. Jaj, az nagyon szörnyű volt…sokan nem is találták viccesnek és ott is hagyták a válogatást.
Mi az amit soha, semmiképp nem csinálnál meg?
Meztelenkedés és politikai célú reklámfotózás vagy bármi amihez köze van a politikának. Soha semmi pénzért , ez elv.

Tari Györgyi

Tari Györgyi
Példakép van?
Marozsán Erika. Nagyon kedvelem, mert mint már említettem, újabban a színészkedés is érdekel. Minden izgat ami játékfilm, most is megyek majd egy válogatásra, hátha sikerül bejutnom. És persze még próbálgatom magam. Nemrég voltam egy rádiós műsorvezető válogatáson is.
Az állandó megbízásokat keresed, vagy inkább a változatos de kiszámíthatatlan hosszúságú szerződéseket?
Igazából mindkettőt. De mindig elmegyek minden válogatásra, szerintem amíg fiatal az ember, addig minden lehetőséget meg kell ragadni. Próbálkoztam külföldön is, Írországban, és most voltam Romániában is regisztrálni egy ügynökségnél. Sose lehet tudni.
Jövőben mit tervezel?
Nagy vágy hogy egyszer játékfilmekben szerepeljek. Hosszú távon is ez a fő cél, és persze a család is fontos. Van már egyébként egy kis tapasztalatom, mert a Jóban Rosszban is szerepeltem egy kicsit. Meglátjuk mit hoz a szerencse!
Remélem még sok sikert…
Fotók: Tari Györgyi portfóliójából
Károly Edith