Három kezelés hatására többéves gerincfájdalmakkal járó, gerincsérv betegségben szenvedő miskolci úr gyógyult meg, gerincműtéte elmaradt.
Orvosi diagnózis több gerincsérvet állapított meg évekkel ezelőtt nálam. Hosszú évek óta szenvedtem gerincfájdalmaim miatt. Mindenhol jártam már, mindent kipróbáltam, kezeléseket, melyekkel nyújtottak, tornáztattak, írtak fel kenőcsöket, gyógyszereket, de nem hoztak számomra jelentős javulást, segíteni nem tudtak rajtam eddig. Egészségemet a Táltos gyógyító módszernek köszönhetem, mellyel gerincsérv betegségem teljesen megszűnt.
Hosszú éveken keresztül voltam mozgásomban korlátozva, ugyanis a gerincfájdalmaim olyan erősek voltak, hogy csak nehezen és nagyon körültekintően tudtam mozogni. Én, aki régen tornáztam, élek-halok a kerti munkáért, tevékeny ember voltam mindig, csak nagyon óvatosan dolgozhattam. Ez lelkiekben is nagyon megviselt.
Ismerősömtől hallottam Kovács - Magyar András Táltos gyógyító módszeréről, mellyel segíteni tudnak gerincsérven, komoly gerincproblémákon, és úgy gondoltam, hogy még ezt az egyet kipróbálom, de ha ez sem segít, megműttetem magam. A műtét lehetősége mindig is félelemmel töltött el, mivel elég kockázatosnak tartom, és csak a legutolsó lehetőségként említette az orvosom is.
Miskolcon Papp Béla gyógyító Táltos módszerrel kezelt. Az első kezelésen, masszázson megmérte az aurámat, és elmondta, hogy csak úgy lesz jelentős és tartós javulás az állapotomban, ha földsugárzás mentes helyre teszem a fekhelyem. Elmondta, hogy a föld mélyéről jövő vízér sugárzása gyengíti az aurámat derék tájon, és amíg ebben a földsugárzásban fekszem, mindig ki fog újulni a gerincbetegségem.
Táltos Iskolában vizsgázott szakemberrel kimérettettem a fekhelyem. Már aznap egy semleges, földsugárzás mentes zónába tettem az ágyam. Elmondhatom, hogy már azon az éjszakán sokkal jobban aludtam, kipihenten ébredtem fel, és a derekam sem fájt annyira.
A következő Táltos kezelés hatására teljesen megszűnt a gerincsérves fájdalmam, nem zsibbadt a lábam, éjjel jól aludtam, felástam a kertem, ezt látva a szomszédaim a csodámra jártak. Ők látták mennyit szenvedtem az elmúlt évek alatt. Visszakaptam az életkedvem, a mozgásszabadságom.
Megszűnt a gerincsérvem! Hála Istennek elkerülhettem a műtétet! Azóta eltelt négy év, és semmilyen panaszom nincs a gerincemre, nincsenek gerincfájdalmai. Évente egyszer egy karbantartó kezelésre elmegyek Papp Béla gyógyítóhoz. Azóta több gerincbeteg ismerősömet irányítottam már Papp Bélához, akik szintén meggyógyultak gerincbetegségükből.
Köszönöm gyógyulásom Papp Bélának és a Táltos módszer Atyjának, Kovács - Magyar Andrásnak Táltosnak, hogy ismét visszakaptam önmagamat.
„Madarat tolláról, embert barátjáról, derék embert derékfájásáról”? A cím utolsó tagmondata nem kizárólagos érvényű, mert nemcsak a derék, jó emberek dereka szokott fájni, sőt…
Ez a szójáték mégis bevezet egy olyan aggasztó népegészségügyi problémát, melyet az izületi és gerincbetegségek nagyszámú előfordulásának tulajdonítunk. Sajnos ezt a betegségcsoportot is a népbetegségek listáján tartjuk számon, hasonlóan a szív- és érrendszeri , daganatos , légzőszervi stb. betegségekhez. Jelen cikkemben ebből a nagy kosárból – tekintettel a témakör nagyságára és változatosságára – csak a gerinc és deréktáji problémákról fogok írni a mindennapi ember nyelvén, nem mellőzve a minimális tudományos igényességet.
A háziorvosnál jelentkező panaszai között első helyen szerepel a derékfájás ( lumbago ). Mint minden tünetnek ennek hátterében is számos ok állhat, kezdve a daganatos - áttétes állapotoktól, a talán legenyhébb, akár diagnosztizált elváltozást nem is mutató lelki - pszichés eredetű derékfájásig. Tapasztalatok szerint ez utóbbi forma manapság sokkal nagyobb hányadot képvisel, mint mondjuk tizenöt-húsz évvel ezelőtt. Magyaráznom sem kell, hogy korunk élethelyzetei, felgyorsult ritmusa, stressz hatások folyamatos fennállása felelős ezért.
A gerincpanaszok tárgyalása elképzelhetetlen minimális anatómiai, élettani ismeretek nélkül. Ehhez kívánom néhány gondolattal az olvasók figyelmét felkelteni.
Gerincoszlopunk a testünk tengelye, hozzá kapcsolódik a koponya és a végtagok. Ebből következik, hogy a mozgásszerv rendszer alapstruktúrája, kitüntetett szerepe mégis abban áll, hogy a koponya - ezzel együtt az agy - rázkódás mentes alátámasztását adja mozgásaink során. A gerinccsatornában helyezkedik el a gerincvelő ( medulla spinalis / myelon ), mely a központi idegrendszer része. Ebből lépnek ki a csigolyák között a gerincvelői idegek, és bizonyos távolság megtétele után a vázizmokban, bőrfelszíneken ágaznak szét, hogy végrehajtsák feladatukat, amire utasítást, vezérlést a központi idegrendszerből kapnak.
Az izmokhoz futó idegek az izmokat összehúzzák, vagy elernyesztik, azaz mozgatják őket. Ennek a működésnek köszönhetjük hely-és helyzetváltoztató mozgásainkat, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy az izületeink is mozogjanak. A bőrben elágazó idegeknek köszönhetjük, hogy érezzük a tapintást, a hőkülönbséget és a fájdalmakat is, de kóros esetben a zsibbadást, bizsergést stb. is ezek közvetítik.
Egyénenként változó számban három-öt farki csigolya zárja a sort. Az öt sacralis csigolya összecsontosodott egy csonttá, ez a keresztcsont ( os sacrum ).
Az első huszonnégy csigolya között egy-egy porckorong ( discus intervertebralis ) található. Ezen keresztül érintkeznek a csigolyák testei, mely összeköttetés az alapja a gerinc hosszirányú, rugalmas mozgásának. A csigolyák alsó és felső felszínén két-két pici izületi nyúlvány található, melyen keresztül a szomszédosak, mint kis bakokon támaszkodnak egymáshoz. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban a gerinc kis izületei néven említjük ezen képleteket. A gerinc stabilitásához az említetteken kívül erős ínszalag összeköttetések és izomzat járul hozzá.
Test - hőenergia felvétel: lumbális discopathia és csípőizületi gyulladás
A gerincpanaszok közül leggyakoribb a derékfájás – lumbágó . Ha a fájdalom, zsibbadás a lábba, farba is kisugárzik, akkor már isiász ( ischias ) is társul hozzá, hiszen ezek a tünetek az ülőideg ( nervus ischiadicus ) érintettségére utalnak. A lumbágós beteg általában úgy fogalmaz, hogy „megemeltem magam”, úgy maradtam. Valóban a derékfájás gyakran alakul ki egy rossz mozdulat, vagy teher emelése után.
Ebben az esetben a gerinc kis izületeiben rándulás – ficam jön létre. Az itt lévő izületi tok ilyenkor meghúzódik, ami rongálja a csigolyák csonthártyáját. Ez fájdalmat kelt, ami reflexesen izom-összehúzódást gerjeszt a környező izomzatban. Ez az összehúzódott, görcsös izomzat tovább rontja a helyzetet, fokozza a fájdalmat. Hasonló mechanizmussal okoznak panaszokat a gerincet és a porckorongokat érintő meszesedések, ahol a felrakódott kalcium tartalmú mészkristályok- magyarul csőrök-kapcsok, latinul osteophyta – a gerincvelői idegeket nyomhatják, becsípődéseket okozhatnak, az izmokat fájdalmas görcsbe ránthatják.
Test - hőenergia felvétel: kétoldali isiász ( ischias )
A súlyosabb, orvosi módszerekkel a tudomány mai állása szerint - leszámítva egyes műtéti eseteket - csak tünetileg kezelhető állapotokban szinte mindig megtaláljuk a csigolya közti porckorongok elváltozását is. Legismertebb betegsége a porckorongsérv (discus hernia ). Ez annyit takar, hogy a csigolyatestek szintjéből a porckorongok kitüremkednek valamelyik irányba. Ezt úgy lehet elképzelni, mint mikor összenyomjuk a hamburgert és oldalt kibuggyan a mustár. Ez az előboltosulás létre jöhet fizikai erőbehatásra, de megelőzheti azt a discus széli részének meggyengülése is. Az előboltosuló (protrudált) porckorong változatos tüneteket okozhat attól függően, hogy milyen anatómiai képleteket ér el.
Derékfájdalmaktól kezdve a lábzsibbadás, lábfájdalmon át az érzés kiesésig tarka a kép. A probléma kezelése súlyosságtól függően életmód tanácsadás, gyógyszeres - és fizioterápiás kezelések. Végső esetben műtét. Sajnos ezek közül mindegyik tüneti, egyik sem oki terápia. Tapasztalatok szerint a műtéti eredmények is igen szegények, gyakran súlyosabb állapotba kerül a beteg, mint előtte.
A betegség széles körű elterjedtsége és javarészt sikertelenséggel végződő terápiás próbálkozások is a megelőzés fontosságát kell, hogy előtérbe helyezzék. Ennek fontos elemei a beteg oktatás, egészséges táplálkozás, rendszeres és kimerítő sportolás.