A következő sajtóanyagot elsősorban azok olvassák majd figyelmesen végig, akik érdekeltek az Európai Uniós pályázatok valamelyikében, mi azonban mi...
Összefoglaló Hajdúszoboszló város Képviselőtestületének 2008. október 16 - án tartott üléséről
A Hotel Silver munkatársai pár héttel ezelőtt keltek útra, a múlt héten pedig remek hírekkel érkeztek vissza Hajdúszoboszlóra.

„Tartalmi megújulás - szerkezet átalakulás - térségi együttműködés" címet viselte a Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda által szervez...
291 alkotás, 209 alkotó, 41 iskola, 56 felkészítő tanár. Száraz statisztikai adatok, ám a számok mögött számos fiatal, tehetséges alkotó kitartó ta...
A Mátyás király sétány elején idén nyáron egy új panzió épült, melynek átadására pont egy héttel ezelőtt, pénteken délelőtt került sor.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak nem célja a bírságolás, ezt támasztja alá az a kezdeményezés is, mely szerint együttműködési megállapodás ker...
Tökéletes beetetés a horgásztóban! A halak több mázsa kukoricát kaptak, az akciónak azonban volt, aki nem örült.

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete három napos konferenciát tart Hajdúszoboszlón. A tegnapi megnyitó, első előadását Dobrev Klára tar...
Névadó ünnepség, sok zenével, tortával és tánccal az Arany János utcai oviban, melyet ezentúl Aranykapunak neveznek.

Múlt hét közepén került megrendezésre Debrecenben a Regionális Pályaválasztási kiállítás ésTopjob.hu Állásbörze, melynek jelmondata a Dönts jól - ...
A nyári megérdemelt pihenő után, az uszoda felújítása miatt a strandon edzettek az Árpád SE úszói egy ideig, de az elmúlt héten már visszakapták ré...
Október 10 - én délután adta át Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke, Dr. Balla György professzornak, a DEOEC Gyermekklinika ...
A nyár folyamán hosszabb ideig zárva tartott az Árpád uszoda, melynek oka a már időszerű korszerűsítés volt.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv közel 400 millió forintos támogatásával irányítástechnológiai és forgalomtechnikai fejlesztésekre nyílik lehető...
A Hajdúszoboszlói Fizetővendéglátók Egyesülete október 3 - án tartotta éves közgyűlést. A rendezvényen került átadásra a PRO BONO PUBLICO díj, mely...
A Bárdos Lajos Általános Iskola a Zenei Világnap alkalmából október 3 - án délután rendezett hangversenyt a művelődési központ nagytermében.
Aradi vértanúk összefoglaló néven őrzi a magyar nemzet emlékezete az 1848 - 49 - es szabadságharc 13 hős katonai vezetőjét, akiket 1849. október 6 ...
A hajdúszoboszlói temetőben rádőlt egy sírkő a rajta játszó öt éves kisfiúra. A gyermeket mentő helikopter szállította kórházba, a baleset körülmén...
A benzinkutas rabló nyomravezetőjének a rendőrség 250 ezer forintot ajánl fel. A rabló zsákmánya tíz ezer forint körül volt.