A HVTV Bevetésen című rendőrségi magazinjában Kerékgyártó János, őrzászlós számolt be arról, milyen típusú szabálytalanságokat követnek el a sofőrök városunkban, és milyen kibúvókat találnak, magyarázat céljából.
Leggyakoribb a piros lámpán való áthajtás. Erre mindig azt szokták mondani, hogy még sárga volt, vagy azt, hogy nem akartam, hogy a mögöttem jövő belém szaladjon.
Pontosítottuk a szabályt: a sárga jelzés is tilosnak számít, tehát mindenképpen törekedni kell arra, hogy megálljunk, kivétel akkor, ha már lehetetlennek tűnik, annyira közel van a kereszteződés.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a motorosok néha vadul közlekednek, jó lenne, ha óvatosabbak lennének a gyerekek miatt és a nyári szezonra megnövekvő vendéglétszám miatt is. Az egykerekezést is tiltja a szabályzat, tehát ne fitogtassák tudásukat városon belül és kívül sem.